Befejeződött a Keszthelyiné és társai Vendéglátó Bt. fejlesztési projektje, melynek megvalósítása 2019. decemberében indult. A projektjavaslat 7 056 000 Ft összegű, vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült.

A GINOP-5.2.4-19-2019-00063 azonosítószámon nyilvántartásba vett projekt elsődleges célja a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó gyakornokok, fiatal pályakezdők foglalkoztatásának elősegítése, illetve közvetlen munkahelyteremtés. A gyakornoki program hozzájárult az alkalmazott fiatalok munkahelyi tapasztalatszerzéséhez, a korábbiakban megszerzett szakképesítés gyakorlati hasznosulásához. Ezzel egyidejűleg a munkahely tárgyi feltételeinek javítása, fejlesztése is megvalósulhatott.

E program közvetlen eredményeként – a pályakezdő fiatalok foglalkoztatásán túl – a bt. fejleszteni tudta eszközparkját is. A pályázat keretein belül különböző konyhatechnikai eszközök/berendezések kerültek beszerzésre, úgymint elektromos húskopfoló, kávédaráló, kenyérpirító, merülő mixer, mikrohullámú sütő, olajsütő, szeletelőgép, termomixer és vákuum-csomagológép.

A pályakezdő fiatalok (2 fő pincér) gyakorlati foglalkoztatása 2019. december hónapban indult. A projektrész tekintetében a támogató mentor feladatok teljesítésével a munkahelyi tapasztalatszerzés még hatékonyabb tudott megvalósulni.

A program közvetlen hatásaként a vállalkozás bővíteni tudta foglalkoztatotti létszámát, ezzel párhuzamosan technológiai fejlesztést is végrehajtott, melynek egyértelmű hatásaként a vállalkozás versenyképességének, hatékonyságának növelése vált elérhetővé.

A beszerzett eszközök a konyhatechnológiához hoz kapcsolódó eszközök, segítségükkel hatékony feladatellátás valósítható meg.

A Keszthelyiné és társai Vendéglátó Bt. az Új Gyakornoki programnak köszönhetően a foglalkoztatás bővítésére, illetve a vállalkozás technológiai fejlesztésére 100 %-os mértékű, 7 056 000 Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt megvalósítási időszaka a hatályos Támogatói Okirat szerint 2019.12.04. – 2020.09.04.

A projekt pályázat szempontjából elszámolható összköltsége 7 056 000 Ft volt.

A fejlesztés a Magyar Állam, valamint az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Honlapunk a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k alkalmazását.
Ok